Nézz be egy magyar térrendező műhelyébe!

Már nagyon régóta terveztem, hogy írok a saját műhelyemről, az én alkotóteremről, ahol készülnek a Gabi Glass Art üvegalkotásaim.

Sok évvel ezelőtt, amikor a házunkat építettük, még nem gondoltam rá, hogy nekem egyszer egy műhelyre is szükségem lesz itthon. Amikor elkezdtem napi szinten festeni, eltelt néhány hónap úgy, hogy az étkezőnk egyik sarkában elhelyezett asztalon alkottam. Ez nemcsak számomra, de a családom számára sem volt igazán jó megoldás. Rájöttünk arra, hogy a családi élet és a nyugodt alkotás egy helyiségben nem összeegyeztethetőek.

Mi legyen a megoldás?

Ekkor gondoltam egy meredeket és az akkor még fatárolóként működő alagsori helyiségünket megálmodtam műhelynek. A férjem eleinte nem volt annyira lelkes, mert azt gondolta, hogy nem lesz megfelelő, úgysem fogjuk használni. Én viszont hittem benne, hogy csak át kell kicsit varázsolni és jó lesz :) Kipakoltuk a fát, kitakarítottunk, kifestettünk, leburkoltuk az akkor még betonos helyiséget.

Mitől lett egyedi, olyan “magyar térrendezős” az én műhelyem?

A Magyar Térrendezés elvei szerint ennek a helyiségnek kiváló a tájolása egy alkotótér működésére, mert az észak-keleti energiák segítik a nyugodt, mély alkotást, amiben van folyamatos megújulás. A műhely ajtaja és ablaka egy hegyoldalra néz. Külön szerencse számomra, hogy a szomszédunk lovai sokszor az ablakom alatt legelnek.

20161017_152014 20161107_142132

A falakat fehérre festettük, és egy egyszerű földszínű padlóburkolatot választottunk. Persze nálunk semmi sem olyan egyszerű, mert egy üvegfestő térrendezőnek mindig van ötlete, sok mindent kitalál… Szerencsére az épületburkoló férjem sem ijed meg a kihívásoktól, és végül együtt sikerült úgy kialakítani és berendezni a műhelyt, ahogy megálmodtam. Egy régi (de felújított) konyhaszekrényt, hozzá való asztallal is kaptunk ajándékba. Ez nemcsak szép, hanem megidézi a régi konyhák hangulatát. Emellett hasznos tárolóhely is a sok-sok üvegfesték, kellék számára.

Magyar szimbólumok a műhelyben

Különleges üvegtéglákat álmodtam meg egy belső ajtó fölé, amelyekre természetesen magyar motívumokat festettem. A falicsempéket is magyar szimbólumokkal díszítettem. A falakat ma már saját alkotásaim terítik be, üvegórák, üvegmandalák.  Így lett a mi fatárolónk a házunk ékszerdoboza :) Egy igazi szeretet-tér ez, mert itt a mindennapok örömalkotással telnek :)

20150729_091938

Íme a képes összeállításom az én szeretet-terem születéséről :)

IMG_5069  IMG_5074

P3210288

P4290001

20150829_134907

20160919_120920  20151007_150307

20150824_112923

IMG_5576

Üvegmandalafestő alkotóköröket is tartok az én kis műhelyemben folyamatosan. Itt olvashatsz a részletekről!

20150817_141649

Szeretettel ajánlom a galériámat is, ahol megnézheted alkotásaimat, amelyek az én kis műhelyemben születnek.

Érdeklődésedet, jelentkezésedet várom szeretettel :)

Gabi

gabi@gabiglassart.com

alkotás közben