Anyagi gondjaid vannak? Segít a magyar térrendezés!

A magyar térrendezés szerint szorosan összefügg a lakók gondolkodásmódja, életmódja és az otthon energetikája. Mindezeket az adottságokat érdemes együtt megnézni ahhoz,hogy lássuk milyen lehetőségeink vannak pl.: az anyagi területen. Választ kaphatunk arra, hogy mik lehetnek anyagi gazdagságunk akadályai, és hogyan segíthetjük elő ezt a folyamatot térrendezéssel.

Szegénység – gazdagság

Mihez képest? A fogyasztói társadalomban tudatosnak kell lenni ahhoz, hogy az embert ne befolyásolják a reklámok, azaz ne hagyja, hogy folyamatosan vágyakat keltsenek benne olyan dolgokra, amire elképzelhető, hogy valójában szüksége sincsen. Tehát vizsgáljuk meg mindig, hogy reálisak –e az igényeink és valóban az anyagi javak kellenek a boldogságunkhoz. Hálásak vagyunk –e mindazért, amink van? Érdemes meghallgatni a háborúkat átélt rokonok, ismerősök beszámolóit arról, hogy mi a valódi szegénység.

Önsajnálat, áldozat szerep helyett elfogadás és hit

Érdemes felidézni Móricz Zsigmond Hét krajcár című novelláját, amelyben a beteg édesanya keresi gyermekével a krajcárokat. Itt valóban beszélhetünk anyagi értelemben vett szegénységről, de az édesanya lelki gazdagságáról és igaz hitéről tesz tanúbizonyságot, miközben keresi gyermekével a krajcárokat. Hatalmas lelki erejével felülemelkedik és nem sajnálja önmagát, hanem elfogadással van élete iránt.

„Nem volt más mit tenni, mint tiszta szívből kinevetni a nyomorúságunkat.”

Móricz Zsigmond: A hét krajcár

Ebben a történetben nagy tanítás rejlik. Tehát a megpróbáltatások idején a hitből táplálkozó lelkierőre van szüksége az embernek. Próbáljuk meg a nehéz helyzetekben önmagunkat, életünket egy kicsit távolról, kívülállóként nézni, így könnyebben felismerhetjük azt, hogy miért kaptuk, mit kell megtanulnunk belőle. Amint el tudjuk fogadni, megértjük a miértjét és nem áldozatként éljük meg, életünk jobbá fordulhat. (akár egyik napról a másikra)

Elvetettük és tápláljuk –e a magokat? – Hit és cselekedet

A mezőgazdaságban dolgozó emberek tudják, hogy a bő termést csak akkor arathatják le ősszel, ha a magokat a megfelelő időben a jó minőségű földbe ültetik és folyamatosan gondozzák, dolgoznak rajta. A mai korban bármilyen szakmában dolgozunk, ez a folyamat ugyanúgy igaz. Aki megtalálja az a munkakört, amibe beleteheti a szívét, lelkét és hittel, kitartással dolgozik, az le fogja aratni a munkája gyümölcsét. Tehát a gyorsan meggazdagodás elve nem sikerülhet égi áldással. A magyar térrendezés szerint tehát nem lehet egyetlen életterület, amit ha megerősítünk, javíthat anyagi helyzetünkön, mert ez egyénileg más, hogy ki-ki éppen hol tart ebben a folyamatban. Még csak tanul, tervezi a jövőjét vagy tesz is érte, vagy már szeretne hátradőlni, mert már dolgozott eleget. Ettől függően kell szétnézni otthonunk egyes részein.

Jelek otthonunkban (lelkünk mélyén), amelyek akadályozhatják ill. erősíthetik az anyagiak áramlását

Nézzünk néhány példát a lakásokból, amelyek a gazdagság, szegénység témával összefüggésbe hozhatók. Természetesen egy jelből nem vonhatunk le messzemenő következtetéseket. Ez olyan lenne, mintha egy tenyérelemzést szeretnénk csinálni és az emberi kéznek csak az egyik ujját vizsgálnánk meg.

„Szegény mint a templom egere” – Vegyük jól szemügyre a képeket, festményeket, dísztárgyakat a falakon, szekrényekben és intő jel, ha egérrel találkozunk.”

Szenteket ábrázoló képek üzenete lehet ebből a szempontból: a lemondás az anyagi javakról.

Kopár földeket, sziklás vidékeket, élettelen téli tájakat ábrázoló képek vonzzák a szegénységet. A mozdulatlanságot erősítik életünkben, a termékenység helyett.

Álló óra (nem működő) megállítja az időt az adott életterületen. Anyagi szempontból főként otthonunk keleti, déli, délnyugati részén fejhet ki rossza hatást.

Nincsenek élő (gyökeres) növények vagy amik vannak nem egészségesek.

Viszont az élettel teli, termékenységet, érett gyümölcsöket, búzakalászt, mezőt ábrázoló képek serkenthetik az anyagiak áramlását.

Olyan egyszerű dolgokkal is segíthetjük a jólét érzését, hogy kiteszünk az asztalra egy kosár gyümölcsöt. Ez nemcsak azért jó, mert több gyümölcsöt fogunk enni, mivel szem előtt van, hanem a biztonságérzetünket is segíti.

Többek között a hangya és a méh a kitartás, szorgalom, felvirágzás jelképei.

A kerék szimbólum akkor segíthet, amikor a megújulás válik fontossá életünkben. Amikor keressük a helyünket a világban, új munkahelyet szeretnénk tegyünk egy egészséges, dús növényt lakásunk keleti oldalára. A déli oldalra pedig kerülhet egy olyan tárgy, kép, szimbólum, ami azzal a munkával kapcsolatos, amit szeretnénk.

Az otthonunkban lévő tárgyakkal azonosulunk, tehát csak kellő tudatossággal vesszük észre, hogy mit üzennek számunkra, mivel minden ami otthonunkban van belőlünk születik. Még azok a tárgyak is, amiket nem mi választottunk vagy kaptuk őket, nincs kifogás, minden tárgy ami a környezetünkben van tükröt tart számunkra. A magyar térrendezés segít abban, hogy olvassunk belőle és ezáltal tudatosan alakítsuk életünket.