Szerelmi szimbólumok a Magyar Térrendezésben!

Milyen tárgyakkal varázsoltak őseink szerelmet? Milyen szimbólumokkal erősítették és erősíthetjük ma is a párkapcsolatokat? A jelek üzenete a szerelemben, a szerelmi jóslás, a szerelmi ajándékok szimbolikája a mai ember számára is izgalmas téma.

Jelek üzenete a szerelemben

A régi korok szemérmessége és szigorú nevelési elvei, korlátai szükségessé tették, hogy a szerelmesek szimbólumokon keresztül üzenjenek egymásnak. A régi világban az emberek jelekből is értették egymást és figyelték a jelek üzenetét. A párválasztásnál, párkeresésnél is voltak olyan egyértelmű jelek, amelyek mutatták azt, hogy a kapcsolat merre tart. A komolyabb udvarlóknak már zsebkendőt is hímzett a lány, s ezzel egyértelműen a fiú tudtára adta, hogy viszonozza az udvarlását. A komoly udvarló kalapjára rozmaringágat kapott, ami az örök szerelem jele. A lányok viselete is elárulta, hogy éppen eladósorban vannak vagy már házasok, asszonyok.

Szerelem a magyar térrendezésben

A házhoz kötődő hagyományok között is vannak olyanok, amelyek a szerelemhez kapcsolhatók. A magyar nyelv is gyönyörűen mutatja az udvarlás fázisait: kertelni, udvarolni, házasodni. Ezek a fokozatok nagyon szépen mutatják, ahogy a fiú egyre közelebb kerül a lányhoz, mivel a ház női szimbólum. Ha a lány nem viszonozza az udvarlást még az udvarba sem engedi be a fiút, ha igen, akkor a házba is bejöhet. Amikor távozni készült a fiú mindenkitől elbúcsúzott a házban, csak a lánytól nem, így adta tudtára, hogy szeretné, ha kikísérné.

Szerelmi jóslás

A párkeresés, a pártudakolás inkább a lányokra, nőkre jellemző. A jóslások a remények hitében fogalmazódnak meg, egy lelki töltetet adhatnak a kérdezőnek. A különböző jósló praktikákat meghatározott időben történhetnek pl.: karácsony, újév, Luca, húsvét napján stb. A jóslásra különböző tárgyakat használtak, s ezek a tárgyak jelei adták az üzenetet. Pl: papírcédulák, kártya, gombócok, kávézacc, tojás, búza, árpa stb.

Léteznek olyan misztikus helyek a lakásban, ahol jósoltak pl.: Szent György éjjelén a lánynak háromszor körbe kell menni a ház körül, s ezután éjfélkor a kemencébe nézve megláthatja jövendőbelijének arcát. A tükör is egy mágikus tárgy, ami dimenziókapuként szintén alkalmas jóslásra. A küszöb egy rituális térhatár és ehhez is kapcsolódnak különböző szerelmi szokások. Az udvarlás időszakában pl.: a fiú és a lány úgy búcsúzkodtak egymástól, hogy a fiú a küszöbön kívül állt, a lány belül. A küszöb kiemelt szerepe a lakodalmi szokásokban is megjelenik.

Szerelmi ajándékok szimbolikája

A népművészetben a szerelmi szimbólumok nagyon “szókimondóak”, ennek oka lehet, hogy a természethez közeli élők természetesen élik meg a szexualitást. A férfi és a nő egyesülését jelképezi a tulipán a fordított szívvel. A tulipán erotikus szimbólum, mivel a virága, a szétnyíló levelei a női befogadást mutatják. A tulipánba gyakran szilvamag kerül, így lesz a tulipán a női szeméremtest, a mag pedig a termékenység szimbóluma. Ezért gyakori díszítőeleme a tulipán a kapunak, ugyanis a kapu szintén a női nemi szervet szimbolizálja. A ház előtti kiskert a nő ölét szimbolizálta és nem véletlen, hogy ide került az udvarló titkos ajándéka a májusfa, ami egy fallikus szimbólum. A legismertebb szerelmi ajándék, amit a lányok adnak a fiúknak a húsvéti tojás, ami termékenységszimbólum. Gyakori motívumok, amiket a lányok saját maguk festenek a tojásokra: szív, gyümölcsök, páros piros gyümölcsök, hal (női nemi szervet is jelképezi), Nap és a Hold ( a Nap a férfierő jelképe, a Hold a női energiákat szimbolizálja),csillagok, virágok, tulipán, rózsa, páros motívumok pl.: a páros galamb stb. A fiúk hasonló szimbólumokat faragtak a lányoknak különböző használati tárgyakra, mint pl.: a guzsaly, mángorló, kapatisztító. A lányok a különösen szépen kimunkált ajándékokat sok esetben az ágyuk melletti falra akasztották vagy a szobában a főhelyre a tükör alá tették. Gyakori volt az is, hogy a kedves ajándékokat a párnájuk alatt tárolták. A szerelmi ajándékok a mai lakásokban a hálószobában vannak a legjobb helyen.

A személyre szóló, kézzel készített ajándékok szólnak igazán szívhez. A szerelmi szimbólumok termékenységet, összetartást, boldogságot sugároznak és ezt programozzák tulajdonosaiknak a nap huszonnégy órájában. Az ember lelke örül, amikor ránéz egy-egy festett, faragott, hímzett tárgyra. Ezt az érzést erősíti az, hogy ezek a szimbólumok egy ősi rendet, egy világnézetet sugároznak. Olyan gondolkodásmódot, amiben minden ember tudja, hogy hol a helye a világban és a szívével is látja, érzi és éli az életet. A szimbólumok olyan „segítők” a hétköznapi életben, amelyeket bárki használhat akár városi környezetben is.